Rólam

Közgazdászként diplomáztam 2003-ban, rövid ideig Magyarországon majd 2,5 évig Angliában dolgoztam, azután egy multi budapesti irodájában kezdtem dolgozni.

Az ott töltött évek alatt többször előléptettek és egyre több munkatárs személyes és szakmai jólétéért lettem felelős.

A multi világ korlátozott lehetőségei között is igyekeztem figyelembe venni a szakmai döntések emberi-személyes oldalát.

Önkénteskedtem a Bátortábornál, ahol ráéreztem, hogy milyen felemelő segíteni másoknak, különösen, ha gyerekekről van szó.

7 év után végleg kiléptem a multi világból és egy közhasznú egyesületnél folytattam a karrierem.

A kineziológiához mégis a saját „nemjóllétem” vezetett el. 31 éves koromban jött el a pillanat, hogy a folyamatos fejfájásaim létjogosultságát megkérdőjeleztem.

Az első felszabadító oldást rengeteg további oldás követte, és 2017-től már tanulom is a módszert.

A kineziológia a választás lehetőségét és erejét adja vissza. Szeretnék abban segíteni az embereknek, gyerekeknek, hogy a velük történt múltbeli sérelmeket, nehézségeket esetleg jó szerencsét könnyebben éljék meg.

A múltbeli dolgokon nem tudunk változtatni, de tudunk másképp vélekedni róluk – ebben tudok segíteni.

Hiszem, hogy meg lehet kérdőjelezni a status quo-t és jogunk van félelem és fájdalom nélkül élni.


Kapcsolat / Időpontfoglalás

Lépj velem kapcsolatba!

Név: Vojnárovics Orsi

HU: +36 30 70 237 7869 Viber Whatsapp

FR: +33 7 69 31 07 83 Viber Whatsapp